Hozzátok kötözött engem a végzet
2009 július 14. | Szerző: weekthor |
Tehát az én Béla bá’-m arról értekezett, hogy majd az én
párom is megöregszik, aztán jaj lesz nékem. Néztem rá elkerekedett szemekkel,
hogy ez miért lenne baj? Megkérdeztem, hogy nem szép dolog egymás mellett
megöregedni? Kérdésből lett kérdés az ő részéről is: 40 éve él már együtt a
feleségével, akiből egy csoffadt vénasszony lett, ne marháskodjak már. Bezzeg
az én párom! Vannak még szép mejjei, meg jó kis feneke, tyűűű…
Hm… Ahogy így figyelem a bennem szaladgáló gondolatokat…
Kétségtelenül óriási szerencse az ember életében, ha fiatalon talál rá a
Kedvesére. Nagy öröm – mondhatnánk. Hiszen én is ember vagyok, miért tagadjam?
Örülök, hogy megélhetem a fiatalságát. És örülök, hogy most még megbocsájthatom
a sajátomat… Hiszen fantasztikus dolog így, fiatalon szeretkezni, fiatal, puha,
s rugalmas testét apránként felfedezni. Megízlelni gyönyörét, beleszippantani
kitörni készülő páratlan erejébe, mindennapjaiba olvadva figyelni, hogy válik
nővé, nagybetűssé. Aki aztán időnként szögre akasztja a nagybetűs lét minden
nyűgjét, s baját és apróra kuporodva kuckóként élvezve ölelésem biztonságát
halkan szuszog, s békét lehel orcámba. Jaj, de jó ez! Valóban! Remek dolog megélni
a nőket! A mellbimbókat, magukat a melleket, a hasukat, a nyakukat, azt a kis
apró gödröt a nyakuk alatt, a hátukat, a gömböket, a hajlatokat, a vonalakat, a
határozott, s puha vonásokat.
Ugyanakkor nem hiszem, hogy nagy baj, ha nem csak
elfogadjuk, hanem tiszteletben tartjuk és magunkévá tesszük az élet
törvényszerű szépségeit. Hadd múljon el ez a szép és bohó fiatalság. Hadd
jöjjön valami más. Hiszen az én együgyű fiatalságom is tovaröppen néhány fel
sem tűnő pillanat alatt, hát tegyen így az övé is. Sőt, kapaszkodjunk egymás
karjaiba, úgy lépegessünk által a korokon, a századokon, magán az időn.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy a világgal szemben állva,
fogjam Kedvesem két kezét és szemébe nézve felhívjam figyelmét szépsége minden
apró részletére. Hogyan ejt gondolkodóba egy-egy mondata, hogyan nyugtat meg
egy kedves pillantása, hogyan térek nyugovóra hajának illatában. Jaj, próbálom
ám hangsúlyozni: szépségéről (!) van szó, nem pedig gyengeségeiről. Nem arról,
hogy aggodalommal tölti el az első ránc megjelenése, aggodalommal tölti el
egyre kevésbé rugalmas teste.
Hanem annak szépségéről, amelyet az egymás melletti élet
ihlet. Hívhatjuk egymás melletti megöregedésnek is, de az öregség mint olyan,
sokakban kelthet félelmet.
És természetesen az egymás mellett megélt nehézségek
szépségéről is beszélhetünk. Félreértés ne essék: az adott pillanatban persze
minden nehézség felér a világ legnagyobb fájdalmával és a Jóisten
igazságtalanságával, bármivel… Ám az idő múlásával csak egy lesz a rengeteg
akadály közül, amelyet együtt küzdöttünk le, amelyek széppé tehetik a jelent, a
jövőt és bizony bölcsességünk fényében a múltat is.
Ne a nosztalgia szennyes habjai közt fulladozzunk! Ámuljunk
és bámuljunk! Ugyanakkor alázattal fogadjunk, mindent, mit adhat egy másik
lény, s mindent mit egymás által teremthetünk ebben a világban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Ajjajjajj… és most várhatod Fülöp egyesét és fröcsögését, abbéli irigységéből, hogy neked sikerült az, ami neki nem…
Áááá… én azért bízom még Fülöpben, illetve abban, hogy a sok-sok filozofálgatás mögött egyszer csak felsejlik neki is valami szép ebben a csúnya, gonosz világba’…
Vadmacs, Vadmacs! Ejnye! 🙂
Ez különös beállítása a történteknek. Én eddig azt hittem, hogy csak egy átlagos lány vagy, de hogy hazug is?
Nézd weekthor!
Azt beismerem, hogy hiba volt beírnom ide, bár szigorúan nézve nem téged szólítottalak meg – annál is inkább, mert az eddigi válaszaidat látva abban biztos vagyok, hogy nem lehet veled beszélgetni. Itt és így egészen biztosan nem.
Szóval elnézést, hogy beírtam, ez hiba volt. Mivel felületesnek és irodalmiaskodónak tartom az írásaidat, nekem kellene annyi mértéktartással rendelkeznem, hogy nem térek be olyan blogba, amit nem tudok jó szívvel olvasni..
Szóval elnézésedet kérem, nincs veled vitám, annál is inkább, mert a szembeállításod (hogy te lennél az álmok képviselője, én pedig az álomtalan filozofálgatásé)hamis……..de ez természetes is………
Szóval elnézést!
Kedves Szent Fülöp herceg! (érzem, hogy ez sok volt… :))
Semmi baj nincs azzal, hogy benéztél más blogba is. Elnézésedet elfogadom, ha már így letetted ide az asztalomra, de azért azt hadd kérdezzem meg, hogyha elolvasol egy könyvet és bármily okból nem tetszett, írsz a szerzőnek, hogy ne haragudjon rád, amiért elolvastad?
Hát hülye lennék! Megtisztelő és örömteli, hogy mások beleolvasnak az írásaimba, még ha nem is tetszik nekik. Ez azért nagy dolog, így inkább köszönetet mondanék, de természetesen el is nézem neked, ha így jobb a lelkednek.
Apropó! Erről jut eszembe! Hamis, vagy igaz… Könnyen ítélsz, hiszen ember vagy. Nincs is ezzel gond, ha később felülemelkedsz magadon (ahogy arra mindannyiunknak szüksége van időnként). Ám a hamis, vagy igaz dolgát nem biztos, hogy mi, egyszerű halandók vagyunk hivatottak eldönteni.
Persze-persze, lehet szaladni templomba és jósnőhöz is. Én azonban csak annyit javasolnék, hogy üljön le szépen mindenki, s csak egy picit próbáljon meg arra a kis szöszre, izére hallgatni odabent… mi a… ööö… ááá, megvan! Lelkiismeret… 🙂
A beszélgetéstől nem zárkózom én el. Bevallom nem voltam bölcs, hogy apró kóstolgatásodra hasonló modorban feleltem, hiszen ellened fordított fegyvered nem elegendő egyébre, mint önmagadban való elmélyedésre. S a beszélgetéstől, urambocsá’ vitától való kitérésre…
Na ezért pedig én kérek elnézést! 😀
Elég félreérthetően fogalmazhatok a válaszod alapján. Ez az én szégyenem……..
Viszont, és ezt gúny nélkül, tényszerűen mondom:
– ha én Don Quijoteként próbálnék valami eszményit közvetíteni, nagyon rombolóan hatna a mondandómra, ha Dulcineám úgy védene meg, hogy benyög valami ízléstelenséget. Mert vagy hazudik, vagy közönséges (más lehetőség ebben az esetben nincsen).
Eszményinek és pozitív értelemben nőiesnek nem nevezném.
De a te irodalmi kifinomultságoddal ezzel biztosan tisztában is vagy.
Fülöp, kívánom, hogy legyél Don Quijote, és legyen valahol neked is egy Dulcineád (láthatóan nem találtatok még egymásra, ha a töméntelen blogod karbatartásával ütöd el az időd)…
Nem a te tiszted azt megítélni, hogy ki közönséges, ki hazudik. Mert ennyi erővel ugyanezt én is megtehetném veled, de csak a jó nevelésem “akadályoz” meg abban, hogy érdemben reagáljak a fröcsögésedre. Ezért is nem kommentelem a blogodat, bár láthatóan te olvasod az enyémet. Tudom, hogy azt akartad elérni, hogy a nyúl kiugorjon, bevallom őszintén, ignorálni akartalak itt, de a helyzet sajnos az, hogy kénytelen vagyok a tudtodra adni, hogy (így, egész egyszerűen:) nincs igazad. Ezt te nyilvánvalóan máshogy látod, de erről meggyőzni nem fogsz.
Maradjunk hát annyiban, hogy ha szerinted hazudok, ám legyen, a nagy helyzet az, hogy nem te vagy az az ember, akinek a véleményére, vagy a megállapításaira adnék annál többet, mint ahogy egy hangyát lesöpör az asztalról az ember egy kertipartin. Ha neked úgy nyugodtabbak az éjszakáid, akkor gondolj, mondj, higgy azt, amit akarsz. Ebben senki nem akadályoz meg. De ne akard másokra ráerőszakolni a nézeteidet. Pötyögj a blogodban, fröcsögj ott, arra való. Aztán meg ha valakinek nem tetszik és nem ismeri az eljárásod és be merészel írni egy a tiéddel ellentétes véleményt, tégy úgy, mint eddig: töröld ki és hidd azt továbbra is, hogy te vagy a valaki.
Weekthor, most már értem, miért fontos neked az álmok világa. A valóság biztos kiábrándító. :))
Ezzel búcsúzom, többet nem zavargok itt…………………:))
Na jól van Fü… izé… Hangya! Hát az ég áldjon már meg! Ne legyél ennyire kis érzékeny lelkületű, mert lassan már azt is bűnnek érzem, hogy levegőt vettem ma reggel.
Az, hogy te kivel hogyan személyeskedsz – akár a Kedvesemmel, akár velem, akár a pároddal, vagy akárkivel – nem nagyon érdekel. Egész egyszerűen nem azért hoztam létre ezt a blogot, hogy itt kulturált módon, álértelmiségiekhez hasonlatosan egymást anyázzuk. Nem, nem, nem és nem.
Azért hoztam létre a blogot, hogy leírjam a gondolataimat, mégpedig azzal a céllal, hogy így eljuttassam azokat idegenek, ismeretlenek felé is és aztán jó kövéreket beszélgessünk, vitázzunk ebben a témában. Ez tök jó dolog lenne!
Most is azt mondom, hogy megtisztelő az, hogy ide tévedtél, hogy olvastál. Örülnék, ha maradnál továbbra is olvasó. De könyörgöm: az adott bejegyzéssel kapcsolatban fejtsd ki a véleményed. Mondd el, miért nem értesz egyet vele, miért igen, te hogy látod a dolgokat. Ez érdekel. Az már egyáltalán nem, hogy közben lánglelkű ifjúnak, babaszínű filozófusnak, vagy a Jóisten tudja minek tartasz. Azzal pedig pláne nem szeretnék foglalkozni, hogy mit gondolsz a Kedvesemről: hazug, vagy képmutató, vagy bármi. Egész egyszerűen azért, mert ez itt nem a magánéletem, hanem a gondolataim megvitatására szolgáló terep. Nem gyerekként hőbörgünk és ujjal mutogatunk, meg bolondozunk, hanem szépen megvitatunk valamit, érvekkel és ellenérvekkel.
Dehogy vagyok én baromi okos. Sőt! Egyáltalán… Irodalmár meg aztán végképp nem. Egy egyszerű ember lennék, akit érdekel más véleménye is. De nem rólam, nem a személyemről, hanem az itt leírt mondatokról, gondolatokról, szavakról.
Szerintem nem kell elmenekülnöd. Maradj nyugodtan és értekezzünk a nőkről. Én szinte bálványként imádom őket, te esetleg másként. Lehet, hogy ugyanarról beszélünk, csak éppen más megvilágításban. Ettől lesz izgalmas és érdekes a dolog.
Erről beszéljünk. Kérlek. A többit meg hagyjuk a fenébe….
Tegnap még kedvezően fogadtam volna ezt a beírást (a szokásos kezdeti gúnytól eltekintve), a mai nap történései azonban lehetetlenné tették. Sajnálom.
A barátnőd átlépett egy olyan határt, amit én soha nem tettem volna, és amit mélyen elítélek. Ezzel nem csak emberi méltóságomat vitatta el, de a kapcsolatomat is tönkretette, és erről a helyről is el kell mennem.
Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy miként fogsz reagálni a kedvesed rendkívül nívótlan viselkedésére. Azt hiszem, hogy egy olyan embernek, amilyennek feltünteted magadat a gondolataiddal, ez egy próbatétel.
Ha az eszményeid nem csupán leírt szavak, akkor neked is van kötelességed és felelősséged – nem előttem, hanem önmagad előtt kell igazolnod, hogy a kép, amit magadról festesz, nem hazugság…………
Nincs bennem harag, csak mértéktelen megvetés a kedvesed iránt. De nem azért, mert tönkrevágta a kapcsolatomat, hanem mert emberileg megbukott előttem.
Én a helyedben félnék tőle – aki átlépi ezeket a határokat, és így átlépi őket, hogy még az ésszerű kérést is figyelmen kívül hagyja, az csak silány jellemű ember lehet.
Minden jót a próbatételhez.
Remélem, nem találtatsz könnyűnek. A saját érdekedben.
Kedves Weekthor!
Most módomban áll a tényleges felvetésedre reflektálni.
Mivel író ember vagy, és bizonyára iskolába is jártál, tudod, hogy egy írásműnek nem csak a formai, hanem a tartalmi elemeit is meg lehet ítélni. Ha egy fogalmazást a tanárod úgy értékelt, hogy egyénieskedő, tartalma elvesz a stílusteremtés kényszerében, akkor ezt személyeskedésnek vetted?
Szerintem tartalmi kérdésekkel csak akkor lehet vitatkozni, ha azok elérnek egy bizonyos minőségi szintet. Ha olyan tartalommal vitatkozunk, amely ez alatt van, akkor legalizáljuk a mondandóját, és úgy teszünk, mintha nem lenne alapvetően rossz.
Azt hittem, hogy gondolkodó és művelt emberként ezt is belátod.
Egy kis erkölcsi érzékkel megértheted, hogy az írásaidat nem tudom önmagukban értékelni, mert amikor eszmeiségről és nők iránti tiszteletről írsz, akkor beugrik nekem, hogy kit tisztelsz, és kibe látsz bele dolgokat.
A nőket tisztelő úriemberek, Karinthy is, meg a lovagok, nem a valóságtól elszakadva eszményítették a Nőt, hanem a valóságból kiindulva. Don Quijote eredetileg paródia, ezért van, hogy a parasztlányból lesz Dulcinea, miközben a valóságban soha egy úriember, vagy egy lovag nem látott volna bele egyetlen kocsmatündérbe vagy halaskofába se finomlelkű úrinőt.
Az a lovag, az az úriember, aki szakadt nőket ruház fel lelki szépséggel, valójában nem álmodozó, hanem maga sem lovag és úriember.
Ez a meglátásom, és ezért nem lehet itt vitázni. Mert itt hazugság van.
Ezért volt hiba beírnom, ám amiért valójában beírtam először, mert feldühített az a kitérő és semmitmondó válasz, amit Bodzának címeztél.
A kérésed ellenére sem foglak olvasni, mert ahhoz hinnem is kellene az általad leírtakban.
Remélem, mindent megvilágítottam.