Fáradtak vagyunk az élethez…

1.0Capillaria - nők és férfiak zűrös világahttps://capillaria.cafeblog.huweekthorhttps://capillaria.cafeblog.hu/author/weekthor/Fáradtak vagyunk az élethez…<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cweekthor%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><link rel="themeData" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5Cweekthor%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx"><style>  </style>Több minden ihletett… Képmás magazin, Ákossal készített interjúm, Szabó Magda regénye, Krúdy gondolatai, a Kedvesem mosolya, szavai, lénye, illata, a Biblia, Spiegelmann Laura blogja, emlékek, kérdések, filmek, fájdalmak, hangulatok, Belgrád rakpart…Milyen érdekes az, hogy a felettünk álló erők, hogyan próbálnak hatni ránk. És mennyivel érdekesebb az, hogy az embereknek valamiért az ördög hívó szava a vonzóbb. Kábít és csábít, nem tagadom. Sőt! Sokszor izgalmas és érdekes, csiklandozza a lappangó kíváncsiságot. De, ha magára hagyott, éhes gyermekként lehetőséget kaptunk arra, hogy elhabzsoljunk egy egész oroszkrém tortát a testvérkéink elől, mi marad utána? A hasfájás és a maró tanácstalanság. A semmi. Az embernek jobb esetben van munkája, dolgozik és pénzhez jut. Munkahelyén kihívást, kreativitást, önmegvalósítást keres. Amit aztán ilyen-olyan módon „meg is kap”. Többnyire nagyobb áldozatot kíván ez mint gondolnánk. Agilis, fiatal, rugalmas, lényeglátó és sorolhatnám milyen még az új titán. Bemegy reggel kilencre, leül a monitor elé és szisztematikusan illetve mechanikusan ugyanazt műveli napról napra, hétről hétre, évről évre. És közben ott áll mögötte, mosolyog és a fülébe súgja: végre önmagad vagy, végre megteheted, végre kreatív lehetsz. Emelkedj, gyarapodj, karriered lehet, hatalmas leszel, befolyással, tekintéllyel. Kábítja szép szavakkal és változatossággal. Ami persze… igaz? Ha olvasnák ezt annyian, akkor most ezrek hőkölnének fel, hogy na ebből ő biztos, hogy nem kérne! Biztos, hogy nem kapta már meg? És biztos benne, hogy nem ebben él? Hm?Hiszen annyira különbözünk mindannyian, de nem? délután négy és öt óra között üt az óra. monoton leterhelés alatt tartották az agyat, mindenki elhitte, hogy tett valami fontosat. hazamegy és fáradt. mihez? önmagához, ahhoz, hogy levegőhöz jusson a tudat, az öntudat, az ego. az ember fáradt. napi 8-9 órában azt teszik vele, amit kell. lesorvasztják, eltompítják, elhitetik vele, hogy valóban dolgozik az agy, az elme(?), valóban sokat kellett gondolkodni. Pedig valójában? nem csinált igazán semmit. vagy igen? tényleg? és mit? jobb lett a világ? előrébb léptünk? ránk mosolyoghat az Isten? értem… tehát foglalkoztunk valamivel és utána már nem jut idő az „énre”. magunkra jut, csak az „énre” nem. feltétlenül! hiszen jut idő a tesco-ra, az aréna plázára, a multiplex mozira, a kólára, az új versace illatra, a levis’ farmerra, a műkörömre, az unalmas haverokra, céges mosolyokra és a világ összes bődületes baromságára. és otthon? és „én”? arra már nincs se erő, se idő. micsoda? hiszen egész nap csináltam, robotoltam, majd belegebedtem, annyi mindent tettem és … és… és… ? na, de most komolyan! otthon már fáradt az ember ahhoz, hogy szépirodalmat forgasson, fáradt ahhoz, hogy az olvasott sorokon elgondolkozzon. fáradt ahhoz, hogy beethovent hallgasson. beethoven ugyanis komoly (!), tehát fárasztó. de még vivaldi is. kiállítás? nincs rá időm. meztelen csajokat nézi a blikk címlapján? arra van. hangverseny? uncsi és nincs rá időm. buli okádásig, hörgő, üvöltő, agytompító gitárszóló? na! az már jöhet! nagyokat beszélgetni a világról, a helyünkről, az Istenről? ne már! unalmas! inkább az új izgi pasiról, csajsziról a munkahelyen. pletykáljunk, traccsoljunk, csak ne kelljen gondolkodni, léci! írni? Jesszusom! dehogy! az meg aztán végképp leterhelő. ez mind-mind fárasztja a ma emberét. a jövő kicsi zombiját. mert a jövő kicsi zombija pihenni akar. nem is ez a jó szó… kikapcsolni akar! igen! ki szeretné kapcsolni magát! leállítani az agyát. mert erre van szüksége. semmi gondolat, semmi hit, semmi ilyesmi. a tévében azt mondanak, amit akarnak. híreket mondanak. ne gondolkozz. jobb oldal, bal oldal. higgy nekünk! jó nézni, pihentet. az újságban azt írnak, amit akarnak. ráadásul ott a sok szép kép, csak ne kelljen már elképzelni bármit is, nehogy használni kelljen már a fantáziát. inkább kikapcsol. jó kis zene, r’n’b, funky, hiphop, electirc, stb. Laza az egész, ellazít minket is. számítógépes játék, internet. wellness, illatos otthon, thai kaja, különleges anyag, érdekes csillár, ikea, sony, full extra, hd, magic, power, tdi, iphone, 3g, 3d. ő pedig? ott áll mindenki háta mögött és figyel. csontos pofája csak úgy mosolyog, orrlikai gőzölögnek, elővillannak sárga fogai. és észre sem veszünk ebből semmit. hiszen már régen kikapcsolódtunk. és hol van már a szerelem és hol van már a szeretet? hol van az a pici, selymes kéz? hol van az drága szempár? az a kis pofi? kicsi csomag? maszat és csöppség? hol van az öregedés öröme, az elmúlás gyönyöre?miért akarnám megérteni a problémáját. annyira kínos, ciki, hosszú, nehéz, aaaa… „drágám, nehéz napom volt, fáradt vagyok”. mihez? a gondolatokhoz, az érzelmekhez? vagyis? ahhoz, hogy ember legyél? igen! tessék! eljutottunk oda, hogy fárasztó embernek lenni. előre megírt szabályokat, frázisokat követni mennyivel könnyebb egyszerűbb. a munkahelyen, a gondolatokban, a világban. ő pedig? vezet. teheti ezt nyugodtan, hiszen senki sem veszi észre. régen persze látták őt, tüzet okádni, fővesztve menekülni, patáit maga után vonszolni és megszégyenültem, a gyűlölettől részegülten üvölteni. ám egy némább pillanatban, megállt a menekülésre ítéltetett fajzat és hátrafordult. ismét vigyorgott. fogai közül csak ennyi szisszent elő:„el fogom pusztítani a világodat”és mi? a jövő kicsi zombijai? ennek megfelelően tesszük is a dolgunk…puszika érte! rich