Játszom, hogy akik alusznak, gyerekek…

2009 március 16. | Szerző: weekthor

Kosztolányi? Ó, igen! Az egyik kedvencem. Szeretem, mert ő
tudta, hogy mi a játék. Maga az élet. Egy nagy játék ez az egész! Néha játsszuk
azt, hogy nevetünk és boldogok vagyunk, néha pedig játsszuk azt, hogy fáj, s
könnyezünk. Játék ez, amelyet csak annyira szabad komolyan venni, amennyire ő
maga szeretné. S persze az egész különös , hiszen oly valósnak tűnik, oly
bántónak és sértőnek. Pedig játék az egész. Ami pedig valóban komoly? Az „a
szívnek láthatatlan”…

Szóval engem is meghívtak játszani, aminek nagyon-nagyon
örülök! Még csak három hónapja blogolok, s ráadásul igen ritkán, úgyhogy külön
megtisztelő az, hogy én is részt vehetek az ilyen bolondozásokban!

Kronológiai sorrendben, először Nyomkereső játékára
reflektálnék. (Légy türelemmel, sor kerül Rád is…)

Varázslat. Néhány éve, sőt néhány hónapja még nagyon nem
tudtam volna mit írni erre a szóra. Ma már persze a napnál is világosabb. Varázslat
az, amit mi teszünk ezen a földön, az életben. A varázslat az, amely túlmutat a
játékon, amely az élet valóban komolyabbik fele, s amely egyben a legtöbb
nevetéssel és örömmel ajándékozhat meg bennünket. Varázslat az, amikor
megszületik az Isten. Itt, a földön, közöttünk. S észre sem vesszük, hogy a
buszon, a villamoson, a metrón ott ül velünk szemben. Nem látjuk persze, hiszen
a varázslat nem feltétlen szemünk láttára, s szemünk előtt történik. A
varázslat az, amikor elhagyod a tested. A varázslat az, amikor nem vagy se
férfi, se nő. A varázslat az, amikor már nem létezel. A varázslat az, amikor te
vagy ő, s ő pedig te. Igen egyszerű ez.

Nevetés. Ajándék, amelyért szívünk mélyén köszönettel
tartozunk. Nevetéssel gyógyíthatunk bármit. De tényleg bármit. S tisztán nevetni
csak akkor tudunk, ha értjük a játékot. A világ legnagyobb nevettetői szívűk
mélyén mind csordultig voltak fájdalommal. Így lehet csak nevetni. Nevetsz, ha
boldog vagy. Nevetsz, ha megkönnyebbültél. Nevetsz, ha fáj…

Őszinteség. A forradalmárok sajátja. Nem lehetsz őszinte,
csak ha átlátsz a játékon. Ha őszinte vagy, úgy tűnhet sebezhető vagy. Ha
először vagy igazán őszinte, talán még egy kis félelem is elöntheti lelkedet.
De nem a szívedet! Ha őszinte vagy, igazán és mindig… akkor pisilhetsz igazán
szembe a széllel. Ha őszinte vagy nincs okod a félelemre, hiszen úgy sem fog
érteni senki más. Csak az, akinek kell.

Megbocsátás. Természetes. Az út végtelen, de az itt
eltöltött idő oly kevés. Harag? Nincs perc, amelyet megérné erre fordítani. Haragban
lenni bárkivel is? Egy csepp az ördögtől. Haragban lenni oly könnyű, oly
felelőtlen, nincs benne semmi teher. Megbocsátani? Oly nehéznek, igazságtalannak
tűnik, oly fájdalmas. Mégis a legegyszerűbb, s a legtisztább.

Összetartozás. Na ez az, ami a szívnek ugyancsak
láthatatlan. Nincs jegygyűrű, nincs papír, nincs tinta, nincs bizonyíték, nincs
ígéret, nincs adott szó, nincs fogadalom. Senki nincs. Csak te és ő. Csak a
barátság, csak a szeretet, csak a szerelem. Lehet férfi és férfi között, lehet
nő és nő között. De valahol, mindenen túl… Nő és férfi között él igazán.

Tavasz. Születik valami, hogy egy puritánabb távozzon.
Feltámad, hogy pusztuljon. Előtérbe lép, hogy háttérbe szoríthasson. Kér, hogy
lemondjon. Elfogad, hogy változhasson. Megért, hogy szerethessen. Megnyílik,
hogy beengedjen, s hogy beengedjék. Egy csodaszép évszakot követ. Látszólagos
fájdalmat, kihalt világot. Könnyeket, magányt, egyedüllétet. Gondolatokat,
érzéseket. A tavasz? Remény, kezdet, születés? Csak játék, ne feledd… Egy szép
játék. Veled.

Bátorság. A széllel szemben pisilni. Őszintének lenni.
Embernek lenni. S tudni, hogy ember vagy. Meg is érteni egyben, hogy ember
vagy. És tudni gyengeséged, és tudni balgaságod. S aztán rájönni arra, hogy
több vagy mint ember, több vagy mint balgaság, több vagy mint gyengeség. Sokkal
egyszerűbb vagy ezeknél. Na ez a bátorság.

Szépség. A világi szépség gyönyörködtet, örömet ád, elbűvöl,
elkápráztat, elvakít, tompít. Mértékkel, s értelemmel valóban lehet értékes. Ám
ezek nélkül fájdalom, félelem és rettegés, ami körbeveszi. A meg nem értett, s
el nem fogadott szépség törékeny, kínzó és gyilkos. A szívből fakadó szépség
ritka és mosolygós.

Játék. Maga az élet. Játszom két színes szememmel,/a két
kedves, pici kézzel,/játszom játszó önmagammal,/a kisgyermek is játékszer.

Titok. A titok az, hogy nincs titok. Milyen egyszerű és
csodálatos! És milyen nehéz…