Egészen közeli, mondhatni kedves ismeretlen ismerősöm története, példája szülte gondolataimat. Nem untatnék most mindenkit a részletekkel, hiszen persze a maga nemében egyedi esetről van szó, valójában azonban egy szociológus is csak álmosan ásítana. Nők, nők. Ti, akiket hagytunk eltévelyedni. Hogy ki tévedt el előbb? A tyúk vagy a tojás? A Jóisten sem tudja már.
A végeredmény azonban világosan látszik. Identitászavarral küzdő gyönyörű lények röpködnek. Illetve hát virágként élik életüket, aztán röpködnek rajtuk a kis méhecskék nagy örömmel. Szóval elfogytak már a bókok, meghaltak a szép szavak, a gesztusok, az illem, a szín, az illat, mindenféle emberi apróság. Mondjuk ki, na! A legtöbb nő attól érzi magát nőnek manapság, ha jól megkívánják, de igazi nő csak akkor lesz, ha darabokra dugják. Borzasztó ez, kérem alássan!
Mert hát szegény nők azt szeretnék, ha a lelkükért szeretnék őket… Igen ám, de a nejlonatlétában a Bajnokok Ligája előtt izzadó gombóctól ne várjunk már „nem tudom mi ez, de érezem/hogy megszépült megint az életem” jellegű sorokat. A nők pedig csodás lények! Alkalmazkodnak, igazodnak, változnak. Szép szavak? Minek az már manapság! Nagy farok, végtelen teherbírás és gőzmozdonnyi zakatolás az ágyban. Ennyi elég kérem! És másnap mosolyogva kelnek föl a teremtés koronája (sic!) mellől mosolyogva néznek a tükörbe, bámulják szextől szagló testüket és felkacagnak magukban: igen, ismét nővé lettem!
Persze aztán ott van a másik oldal is. Minek lépjek oda egy (urambocsá’) hölgyhöz? „Kedvesem, régóta figyelem magát. Engedje meg, hogy elgyengüljek, ám első olvasatra szépsége tűnt föl nekem. Kérem, ne hagyjon kétségek között és vegyen figyelembe engem. Hadd ismerjem meg önt, hiszen lelke minden bizonnyal legalább oly’ elbűvölő mint kegyed megjelenése…” Kinek kell már ilyen, nem igaz? Ugyan! Szép szavak, dobjuk őket a kútba! „Kérsz egy kólát, meg egy vodkát?” Ennyi elég is. Aztán lehet beszélgetni, mittoménmiről. Baromságokról, unalmas közhelyekről. Hogy vagy, ki vagy, melyik suliba jártál, de ismerős vagy, csinos vagy, táncolunk, melyik a kedvenc izéd, te is ezt iszol, blablablabla….
Tudom én, tudom, hogy össznépi variálás kell ide. De hát mégis ki kezdje ezt? A nők, vagy a férfiak? Nem lehet olyat, hogy együtt? Hm?
Nem lehet olyat, hogy mindkét félnek közös érdeke legyen az, hogy egymás társasága szellemi felpezsdüléshez, felfrissüléshez is elvezethessen akár? Nem lehet, hogy mindkét fél legyen figyelemmel a másikra, a világra? Nem lehet, hogy valójában a nők legjobb barátai a férfiak és vice versa? Nem lehet, hogy valóban érdekelje az embereket az, ami egy picikét transzcendens? Hogy két lélek között a művészetek közös élvezete is jelenthesse a kapcsot? Hm? Moliére, Beethoven, Krúdy, Hodler, akárki. Nehéz elhinni, hogy sokkal több bennünk a közös mint az ellentétes? Nehéz néha befogni a pofánkat és esetleg megpróbálni megérteni, meghallgatni? Vagy ma már tényleg mindenki inkább a sanyargató önsajnálat alászolgája?
Én ugyan nemtom… Csak kérdezek.
Túl merev vagyok igaz? Itt egy csók és egy köszönet, Tenéked! 🙂
Nőiség felkutatása – élet a pinán túl
2009 június 11. | Szerző: weekthor
Egészen közeli, mondhatni kedves ismeretlen ismerősöm története, példája szülte gondolataimat. Nem untatnék most mindenkit a részletekkel, hiszen persze a maga nemében egyedi esetről van szó, valójában azonban egy szociológus is csak álmosan ásítana. Nők, nők. Ti, akiket hagytunk eltévelyedni. Hogy ki tévedt el előbb? A tyúk vagy a tojás? A Jóisten sem tudja már.
A végeredmény azonban világosan látszik. Identitászavarral küzdő gyönyörű lények röpködnek. Illetve hát virágként élik életüket, aztán röpködnek rajtuk a kis méhecskék nagy örömmel. Szóval elfogytak már a bókok, meghaltak a szép szavak, a gesztusok, az illem, a szín, az illat, mindenféle emberi apróság. Mondjuk ki, na! A legtöbb nő attól érzi magát nőnek manapság, ha jól megkívánják, de igazi nő csak akkor lesz, ha darabokra dugják. Borzasztó ez, kérem alássan!
Mert hát szegény nők azt szeretnék, ha a lelkükért szeretnék őket… Igen ám, de a nejlonatlétában a Bajnokok Ligája előtt izzadó gombóctól ne várjunk már „nem tudom mi ez, de érezem/hogy megszépült megint az életem” jellegű sorokat. A nők pedig csodás lények! Alkalmazkodnak, igazodnak, változnak. Szép szavak? Minek az már manapság! Nagy farok, végtelen teherbírás és gőzmozdonnyi zakatolás az ágyban. Ennyi elég kérem! És másnap mosolyogva kelnek föl a teremtés koronája (sic!) mellől mosolyogva néznek a tükörbe, bámulják szextől szagló testüket és felkacagnak magukban: igen, ismét nővé lettem!
Persze aztán ott van a másik oldal is. Minek lépjek oda egy (urambocsá’) hölgyhöz? „Kedvesem, régóta figyelem magát. Engedje meg, hogy elgyengüljek, ám első olvasatra szépsége tűnt föl nekem. Kérem, ne hagyjon kétségek között és vegyen figyelembe engem. Hadd ismerjem meg önt, hiszen lelke minden bizonnyal legalább oly’ elbűvölő mint kegyed megjelenése…” Kinek kell már ilyen, nem igaz? Ugyan! Szép szavak, dobjuk őket a kútba! „Kérsz egy kólát, meg egy vodkát?” Ennyi elég is. Aztán lehet beszélgetni, mittoménmiről. Baromságokról, unalmas közhelyekről. Hogy vagy, ki vagy, melyik suliba jártál, de ismerős vagy, csinos vagy, táncolunk, melyik a kedvenc izéd, te is ezt iszol, blablablabla….
Tudom én, tudom, hogy össznépi variálás kell ide. De hát mégis ki kezdje ezt? A nők, vagy a férfiak? Nem lehet olyat, hogy együtt? Hm?
Nem lehet olyat, hogy mindkét félnek közös érdeke legyen az, hogy egymás társasága szellemi felpezsdüléshez, felfrissüléshez is elvezethessen akár? Nem lehet, hogy mindkét fél legyen figyelemmel a másikra, a világra? Nem lehet, hogy valójában a nők legjobb barátai a férfiak és vice versa? Nem lehet, hogy valóban érdekelje az embereket az, ami egy picikét transzcendens? Hogy két lélek között a művészetek közös élvezete is jelenthesse a kapcsot? Hm? Moliére, Beethoven, Krúdy, Hodler, akárki. Nehéz elhinni, hogy sokkal több bennünk a közös mint az ellentétes? Nehéz néha befogni a pofánkat és esetleg megpróbálni megérteni, meghallgatni? Vagy ma már tényleg mindenki inkább a sanyargató önsajnálat alászolgája?
Én ugyan nemtom… Csak kérdezek.
Túl merev vagyok igaz? Itt egy csók és egy köszönet, Tenéked! 🙂
Oldal ajánlása emailben
X